2015. november 7., szombat

Itt van az ősz, itt van újra... (DIY) - Part 1

Itt van az ősz, itt van újra... (DIY) - Part 1
Most egy kis őszies hangulatú, DIY-jel jöttem nektek! ^^ Mivel sokan szeretik a baglyos mintát, bagoly figurát, gondoltam valami ilyesmivel rukkolok elő! ^^



Ami kell hozzá:
- Wc papír guriga
- Festék
- Színes papír (bármilyen amilyet akarsz)
- Fehér, fekete lap (ez a szemekhez kell, de én a feketét megoldottam fekete filccel :D)
- ragasztó
- olló (kicsi, nagy)

1.) Az első dolgotok, hogy veszitek az egyik gurigát, majd nekiálltok festeni:





















2.) A következő lépésben tegyétek félre, majd vegyétek elő a színes papírjaitokat:



3.) Vegyetek elő egy 5 forintost (vagy ha van olyan mágikus eszközöd, akkor körzőt) és kezdjétek el körberajzolni, mind két papíron, majd ha ezzel végeztél, a fehér papíron rajzold meg a szemeket is (kicsit egyen nagyobb, az 5 forintosnál)Ha ezzel végezetetek akkor rajzoljátok, meg a lábakat, a csőrt, és a szárnyakat is :)  :




4.) Miután ezzel megvagytok vágjátok ki őket:


5.) Most vegyétek elő a bagoly alapjaitokat és (ha csak díszt akartok belőle), akkor horpasszátok be a guriga tetejét, és így kapjuk meg a bagoly füleit! ^^ Viszont ha ceruzatartót, vagy ilyesmit akartok belőle, akkor is horpasszátok be, majd a horpadást "húzzátok ki" és vágjátok le ott ahol meggyűrődött. Így ugyanúgy füleket kaptok, csak tudtok bele is pakolni^^ (én ezt nem csináltam meg)  :




 6.) Most kezdjétek el felragasztatni a dolgokat, lentről felfelé: először a lábakat, majd a "tollakat", félúton a szárnyakat, majd megint tollat, ezután a csőrt, és végül a szemeket. A végeredmény ilyesmi lesz :D : 


Az enyém kicsit gülü lett, de no problem



Remélem elnyerte a tetszésetek ez a  kis DIY! ^^ Ha bármi kérdésetek van, akkor nyugodtan írjátok le! ^^ 



2015. október 30., péntek

Készülés a vizsgákra

Készülés a vizsgákra


Gondolom, sokatoknak az őszi szünet a pihenésről szól, lógtok a haverokkal, átalusszátok a napokat, filmeztek, buliztok, készültök a halloween-ra és hasonlókkal töltitek a maradék időt.
De persze vannak olyanok is, akiknek még ezt a kevéske pihenési időt is tanulással kell tölteniük. *ebbe a kategóriába tartozok én is*
És itt a válasz, hogy miért nem frissítettem eddig...

Ugye, ilyenkor senkinek sincs kedve ahhoz, hogy tanuljon - hiszen végre pihenhetnénk. Sokan halogatni kezdik, hogy "Jaj, ráérek még, van időm!". Nem, nem érsz rá. Ha így állsz hozzá, akkor az egész tanulnivaló fel fog halmozódni és még csak esélyed sem lesz átmenni a vizsgákon, vagy netán sikeresen megírni egy nagyobb dolgozatot.

Amit tenned kell: 
1. Mindennap tanulni valamennyit = még ha nem is sokat, de legalább vedd a kezedbe a jegyzeteid, füzeteid és less bele! Máris lesz egy kis fogalmad a dolgokról.
2. Oszt be az időd! = Aha, szóval, akkor pénteken megtanulok még nyolc töri tételt, A maradék négyet szombaton, és szombaton még Petőfit és Aranyt is lesz időm memorizálni irodalomhoz. Vasárnap átnézem még a nyelvtant és megtanulom a két hiányzó tételemet. Mikor is vizsgázok? Kedden és szerdán? Remek, akkor még lesz addig időm felfrissíteni a dolgokat!
3. Tarts szüneteket! = Oké, hogy tanulni kell, de mindig tarts szüneteket. Ha görcsösen egyfolytában csak magolsz, akkor csak rosszabb lesz - nem fog megmaradni semmi.
4. Ne tűzz ki időkorlátot magadnak! = Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de nekem ez az időkorlátosdi  sose ment. Az utolsó órában/félórában már csak az órára tudtam koncentrálni, hogy mennyi van még hátra és semmi sem maradt meg. Addig tanulj amíg jólesik, de tudod, hogy elegendőt tanultál.

És most felsorolom azokat a példákat, amik nem éppen a legjobbak. Ehhez bemutatnám, ezt a kis videót, amivel teljesen egyetértek:




1. Testagram *annyira tetszett ez az elnevezés*



Mit látunk? Azt, hogy XY megint kirakott egy új képet arról, hogy mennyire keményen tanul. De, hisz ez volt öt perccel ezelőtt is... ráadásul fordítva tartja a matek könyvét.
Az alanyunk nem csinál semmit sem, csak posztol és posztol és posztol. Azt gondoljuk, hogy mennyit tanult és hoppá... mikor kikapja a tesztet viszont megmukkanni sem tud. Hogy miért is? Valószínűleg elment az ideje a rengeteg Selfie lövéssel és IG posztolással.
Ez mind szép és jó, viszont így nem haladsz semmit sem. Ha már annyira megakarod osztani a világgal, hogy mit csinálsz éppenséggel, akkor lőj egy-két képet, hidd el, mindenki felfogta, hogy mit csinálsz.


2. Elpazarolt tehetség



Egész idő alatt, vés, farag, fúr - szinte mérnöki pontossággal készít puskákat, amiket majd fel tud használni a dolgozathoz. Ez mind szép és jó, de ha már ennyi időt pazaroltál arra, hogy ezeket elkészítsd, akkor tanulhattál is volna. Hidd el sokkal jobb érzés, ha úgy mész oda, hogy tudsz valamit és nem azon szorongsz, hogy a faragott puskáidat vajon észreveszi-e majd a tanár.
Persze, tanulókártyákat készíthetsz, hisz azok sokat segítenek - írás közben is rengeteg dolog megmaradhat -, viszont nem erre kéne alapoznod a tudásod.


3. Saját rendszer



Megszabod magadnak az időt, a tárgyat és hogy melyiket tanulod. Ez a folyamat még jól is működhet, ha tudod magadat ezekhez tartani. Nehéz lehet mindig betartani a "szabályaidat", de ha sikerül, akkor egy jó tanulási rendszert hozhatsz létre. De ez is a "rossz" kategóriába tartozik, és el is árulom hogy miért:
A videóban említett "Ah, ez túl nehéz" vagy "Ezt biztos nem fogja kérdezni" dolgok miatt. Sokszor erre alapozik az ember, viszont éppen, hogy erre nem kéne. Én számtalanszor jártam már úgy, hogy azt mondta, hogy nem kérdezi, erre persze hogy ott volt az első három feladat egyikében,  és ilyenkor meg csak nézünk mint borjú az új kapura.

4. Ne igyál előre a medve bőrére



Mint ahogy a videóban is láthatjuk, előretervezni szuper dolog. Viszont, az oké, hogy vannak terveink, de mihez kezdünk, ha nem tudjuk őket megvalósítani? Csak álmodozunk, ahelyett, hogy elővennénk a tankönyvet és belelapoznánk egy kicsit. Tudom én is jól, hogy gyakran ez az álmodozás - és minden más, a falon mászkáló léggyel együtt - érdekesebb, mint a tananyag, de higgyétek el... tanulás nélkül ezek az álmok nem tudnak megvalósulni.

5. Evés > Tanulás



Szerintem ezt mindenki jól ismeri. Bevallom én is szoktam nassolni néha tanulás közben, egy zacskó chips simán el tud fogyni. Viszont itt is jöhet a probléma: sokkal többet eszünk/iszunk, mint, hogy tanulnánk. Vagy rosszabbik esetben, a gabonapelyhünk összetevőit elemezzük, egy mondat helyet. A másik ilyen, hogy sokan alkalmazzák azt. hogy a bekezdések elejére édességet tesznek. Ez működhet is, viszont hatástalan is lehet. Hogy miért? Egyszerű. Valljuk be őszintén, hogy egész olvasás közben, azok a fránya gumimacik fognak a szemeink előtt lebegni, és nem pedig a 30 éves háború. Ráadásul minél hamarabb túl akarunk jutni rajta, és így nem marad meg semmi.
Én nassolni általában csak az írásbelimnél szoktam, mert ott "nem annyira" fontos a figyelmünk, legalábbis kevésbé, mintha a tanulós résznél nasizunk.
Jó nassolni, hisz felfrissíti az agyat, de csak mértékkel.


Nektek milyen tanulási szokásaitok, illetve rossz szokásaitok vannak? Hogyan készültök nagyobb dolgozatokra/feleletekre/vizsgákra? ^^

2015. szeptember 27., vasárnap

Díjat kaptam

Díjat kaptam
Wow, el sem hiszem de díjat kaptam! o.o Nagyon köszönöm, Adrinak a "Stile Di Vita" blog írójának a díjat! ^^


Szabályok:
- Írj 11 dolgot magadról
- Válaszolj a jelölő 11 kérdésére
- Írj 11 kérdést
- Küld el 11 embernek

Na szóval, 11 dolog rólam: 
1. Eléggé régóta blogolok, bár eddig csak a Fanficok világában járkáltam. (Azon belül pedig, KPOP Idolokról írtam/írok még mindig)
2. Jártam táncra és nagyon szerettem is, de a tanulás közbeszólt, így abba kellett hagynom *fránya időhiány*
3. Három éve lakok Pesten.
4. Tudok írni, olvasni és kicsit meg is értem a koreai nyelvet.
5. Van egy teknősöm, aki a Jin hercegnő névre hallgat *Egyébként utólag kiderült, hogy fiú, de no problem*
6. Mai napig írok ficiket, novellákat, csak mindig túl hosszúak és nem tudom őket befejezni.
7. Megveszek az aranyos dolgokért. Ruha, plüss, táska, hajpánt... minden jöhet, ami egy kicsit is édes.
8. Imádom a Bubble Tea-t. 
9. Zenei műfajban kpop-ot hallgatok a leginkább, de meghallgatok mindent, amit az orrom alá dugnak. *Vagy inkább a fülembe*
10. Könyvmoly vagyok, de nagyon. Minden evő vagyok, kivéve ha kötelezőkről, vagy, ha "túl véresről" van szó. 
11. Imádok rajzolni, és tudok is *ezt nem dicsekvésnek szántam* Így utólag már nagyon bánom, hogy nem művészetibe mentem, de lássuk be nemigen tudnék azzal mit kezdeni. 

Válaszok: 
1. Miért kezdtél el blogolni?
Huh, nagyon régen volt már, de elolvastam egy fanfictiont (Twilight). Nagyon megfogott, és nagyon tetszett, hogy az emberek tovább gondolják a történetet, vagy csinálnak ilyen "Mi lett volna, ha...?" verziókat. Egy olyan fanficit olvastam, amiben Jasper volt a főszereplő *kedvencem* és egy ember lány. Nagyon tetszett az, hogy szinte olyan volt, mintha egy könyvet olvastam volna. Egy idő után én is elkezdtem kitalálni/kigondolni ilyeneket és "papírra" vetettem. Lényegében a többiek adták az inspirációt, ahhoz, hogy én is blogolni kezdjek. 
2. Miből meríted az inspirációt a bejegyzés megírásához?
Ha történetes blogról van szó, akkor zenét hallgatok és általában a dalszöveget nagyon sokat segítenek. Vagy csak spontán a körülöttem zajló eseményekből merítek, netán összegyúrok pár témát pl: "rejtély fejtés, megoldás, igazság, titkok, kihívás, hét, iskola" - és ezekből összegyúrok egy sztorit. *igen, ez is egy történetem lenne... ha lenne rá időm...*
Ha "sima" blogról van szó *mint ez* akkor is a mindennapokból szedek össze dolgokat, elgondolkozok, hogy mik azok amiknek én örülnék... stb. 
3. Melyik évszakot szereted a legjobban és miért? 
A nyarat. Mert nyáron van a szülinapom, nincs iskola, többet tudok lenni a barátaimmal, több időm van magamra, megyünk nyaralni, többet vagyok apummal és még hasonlók :) 
4. Ha csak két dolgot vihetnél magaddal egy lakatlan szigetre mi lenne az? 
A telefonom, de valahogy úgy, hogy sose merüljön le XD És a barátaimat... nehogy már egyedül szenvedjek! 
5. Ha szeretsz olvasni, milyen témájú könyvek a kedvenceid? 
Imádok olvasni, ezt fentebb már említettem. Mindenevő vagyok, de ha választanom kéne, talán a fantasztikus könyveket mondanám kedvencnek. Imádom, mikor újabb világba kalauzolnak.
6. Volt olyan könyv, ami nagy hatással volt rád? Ha igen, melyik volt az? 
Talán az Alkonyat trilógia - hisz a fanfictionjai hatására kezdtem el én is blogolni.
7. Mi az első dolog amit megnézel, ha új blogra tévedsz?
Ha történetes, akkor az, hogy mennyi fejezet van (volt már olyan hogy egy 264 fejezetes blogra tévedtem xD) 
Ha pedig "sima" beauty, naplós, stb.. akkor meg, hogy van-e DIY bejegyzés. *Imádom a DIY bejegyzéseket* 
8. Milyen stílust követsz az öltözködés terén? 
Kpop stílus...? Koreai stílus...? K-fashion...? nem tudom, hogy ilyen létezik-e, de a képek mindent elmondanak 

9. Milyen zenei stílusokat részesítesz előnyben? 
A pop, azon belül pedig a Kpop.
10. Mi volt számodra a nyár idei legjobb pillanata? 
A Boys Republic koncert, abszolúte a legjobb! Voltam már Kpop koncerten, de határozottan állítom, hogy eddig ez volt a legjobb! A fiúk közvetlenek és aranyosak voltak nagyon, ráadásul felejthetetlen élményt csináltak *és egy remek bulit* 



*A videó nem saját*

11. Mi a véleményed a blogomról? 
Nem most először látom a blogodat, habár nem követem rendszeresen *nőiesen bevallja*, de hébe-hóba elkapok egy-két posztot. A posztjaid színesek, szépen fogalmazol, ráadásul a képeid minősége remek *amiért irigyellek* Összességében nekem tetszik a blogod, olyan amilyennek kell lennie. Az egyetlen ami nekem nem tetszik, az : ez a pasztell barnás háttér xD Komolyan, tudom, hogy őszies, és fogalmam sincs, hogy miért, de nekem nem tetszik xD *Nehogy, magadra vedd ez az én személyes bajom xD*

És itt most csinálok egy hatalmas hibát, ugyanis megszakítom a kört. >.> Nem sok blogot olvasok, de akiket meg igen, szinte mindegyiknek már megvan.  *így felesleges lenne*
Szóval elnézést kérek, mindenkitől, de én ezt most megszakítom ><

Idegen nyelvek, idegen szavak~ Part1

Idegen nyelvek, idegen szavak~ Part1
Sziasztok! ^^
Megérkeztem egy újabb bejegyzéssel - bár biztos vagyok benne, hogy sokan ismeritek ezeket a módszereket, azért remélem tudok újat mutatni nektek! ^^
Nos, én magam is tanulok idegennyelveket (hármat is egyszerre), ezért gondoltam megosztom, pár hasznos dolgomat, amikkel szoktam tanulni.

Német. Német. NÉMET! *felrobban* Hja, németet tanulok, már 4 éve és, hogy is mondjam... mindig szenvedek vele. Nagyon. A szavak, azok nekem mindig fejtörést okoznak. De, nem azért vagyok itt, hogy sajnáltassam magamat, hanem, hogy nektek segítsek!
1. Amikre mindenképp szükséged lesz:
- Post it-ok
- Szövegkiemelők: Rózsaszín, kék, zöld (vagy ami neked jól esik)
- Fekete filc, vagy ceruza.

Nos, a szövegkiemelőkre szerintem egyértelmű, hogy miért van szükség. Azok a névelők. Azok a fránya névelők. Nagyon ritka az olyan eset, amikor szinte egyből megjegyzem, hogy melyik is a jó. De itt van a megoldás! Nekem anno, még az általános iskolás német tanárom mondta, hogy színezzem ki, mindig a névelőket, mert úgy majd a színhez fogom hozzákötni a szót. Először hülyeségnek tartottam, de be kellett látnom tényleg jó kis módszer. A "Die"-t én rózsaszínnel szoktam, a "Das" kéket kap, végül a "Der" az mindig zöld. Ha mindig ezeket a színeket használod hozzájuk hamar megfogod tanulni, és doga közben is az fog eszedbe jutni, hogy milyen színt raktál hozzá.

Nem tartós tankönyv
Nem tartós tankönyv























A másik ilyen ötlet az a post it-hoz kapcsolódik. Szintén a német tanárom ötlete volt: Címkézzem fel otthon a dolgokat (persze németül). Írjuk rá egy post it-re a névelőt (színessel!) meg a szót, és nyomjuk fel valahova. Érdemes előtte mondjuk megkérdezni a szüleidet, mert nekem anyum rosszul lett, mikor egyik napról a másikra, minden tele lett német szavakkal xD
Emellett, azért ésszel, hogy hova ragasztod - bár remélem senki sem olyan hülye bökött, hogy a tűzhely közepébe beleragasztja... és hasonló helyekre. Ahogy a mondás tartja, gondolkozz mielőtt cselekszel!
A  lényege ennek, hogy akárhányszor ránézel az aktuális tárgyra, annyiszor fogod ezt a szót látni, és hamarabb megjegyzed.






A harmadik dolog, az az, hogy kössük a szavakat valamihez. Én ezt gyakran alkalmazom, bár ez a legnehezebb szerintem - hisz, nem minden szóhoz juthat valami eszünkbe.
Mondok példákat:
- Van a "Stark" szó németbe ami "erőset" jelent. És van ugye Tony Stark a vasember, aki ugyebár erős. Értitek az összefüggést?
- Vagy "der Bürger" ami az "állampolgárt jelenti. Ez a szó nekem nagyon hasonlít a "Burger" szóra amiről a Burger King jut eszembe, ahová sok ember jár, tehát sok "állampolgár".
- Vagy van az "entwickeln" szó, ami azt jelenti hogy "fejleszteni". Nekem erről rögtön a "WICKED" *Avagy nálunk, a VESZETT* jutott az eszembe, akik fejleszteni akartak, hogy megtalálják a kitörés ellenszerét.

Remélem tudtam segíteni nektek! ^^
Ti hogyan szoktatok idegennyelvet tanulni? Melyik nyelv a kedvencetek? :)  

2015. szeptember 16., szerda

DIY - Egyedi telefontok

DIY - Egyedi telefontok

Ismét egy újabb DIY-jel jöttem nektek!^^ Én már jó ideje használom ezt a módszert, és sokkal jobban szeretem, mint mindig új tokot venni. 
Kezdjünk is bele! 

1.) Amikre szükséged lesz:
- Először is, egy átlátszó telefontok.

- Kinyomtatott képek ( 9x13-mas nyomtatási méretet ajánlom mindenkinek) 
- Olló/Kisolló
- Egy grafit ceruza (ha fekete a kép, akkor egy fehér ceruza ajánlatos) 
 

2.) Vágjátok ki a képeket! (Szerintem hagyjatok mindegyik képnek egy kis szegélyt.Én így szoktam csinálni, mert lehet, hogy a minta nem úgy jön ki ahogy azt én szeretném) 






















3.) A telefontokot illesszétek rá a képre -úgy ahogy a mintát szeretnétek- , majd rajzoljátok körbe. Figyelem! A tokot NE nyomjátok rá nagyon a papírra, mert akkor elcsúszhat a minta, amit körül rajzoltok. (A kamera és a vaku helyét ne rajzoljátok át!)























4.) Ezután vágjátok ki a vonal mentén a képet, majd illesszétek be a tokba. Elsőre nehezen fog belemenni, de a gyűrődéseket nyugodtan elsimíthatjátok, később nem fognak látszódni.





















5. Na, most rajzoljátok át a kamera, vaku, hangszóró, stb.. helyeit! (persze miután elrendeztétek a tokban a képet) végül a kisollóval vágjátok ki őket.





















6,) És páráááp, kész is vannak az új tokjaink. Én nagyon szeretem ezt a módszert, mert csak az elején költséges - mikor megvesszük a tokot. Nekem van olyan, hogy naponta cserélgetem benne a képeket, ha úgy tartja kedvem.



Nektek, hogy tetszenek az ilyesfajta megoldások? ^^ Ti milyen telefontokot használtok a legszívesebben? Milyen minta/kép van a telefontokotokon? ^^ 


2015. szeptember 14., hétfő

Ebay Haul és a Tapasztalatok

Ebay Haul és a Tapasztalatok
Nos, vásároltam már jó párszor Ebay-ről. Voltak jó és rossz tapasztalataim is, de azt kell, hogy mondjam, inkább több jó tapasztalatom volt - bár sok tárgynak nem a tartóssága miatt.
Összesen, azt hiszem 3 olyan rendelésem volt, aminek a mai napig se hírét, se hamvát nem láttam. Három telefonfólia, egy körmös készlet és pár ecset volt az, ami soha nem érkezett meg. Reklamálni nem reklamáltam, hisz csak 200 forintokat buktam, ennyiért meg nem kezdek el e-maileket írogatni. Másrészről ugye van az, hogy ha időben szólsz akkor az Ebay elvileg visszatéríti - persze, csak ha egy megadott idő között szólsz. Én azért sem szóltam, mert volt olyan dolgom, ami 4(!) hónap után érkezett meg. Szóval nálam a türelem rózsát terem *vagy Ebayes csodaságokat*  

Fontos tudnivalók, ha Ebay-ről rendelsz:
- Mindig nézd meg, hogy az eladó mennyire megbízható! Fontos, hogy ne csak a százalékot nézd, hanem a pozitív és negatív visszajelzések sokaságát is.
- Nézd meg a szállítás időpontját! - nehogy az legyen, hogy várod és nem érkezik, majd reklamálsz, aztán meg kiderül, hogy még nem is postázták.
- Ellenőrizd, hogy biztos jól tudod-e a szállítási költséget. Nem egyszer jártam úgy, hogy apukám szólt nekem, hogy "Oké, hogy 430 Ft ez a plüss, de van rajta még 2500 Ft szállítási költség."
- Ha ruhát vásároltok, mindig jól fontoljátok meg a méretet! (Én például S-ses vagyok, de M-est kellett vennünk)

Körül-belül ezek a fontosabb dolgok, amit tudni kell. Nos, most nézzük meg, hogy én miket szedtem össze magamnak és mi a véleményem róluk! ^^

1. Az első rendelésem egy zöld színű óra volt, kicsit ilyen vintage style-ban. Nagyon tetszettek a virágok a belsejében, szinte egyből beleszerettem... igen ám, de, mint ahogy látjátok, nem az elképzelésemnek megfelelő darabot küldték el nekem...


Mondjuk, hamar megszoktam a fehéret is, viszont a drága feladó javított az imagén nálam: rá két hétre elküldte a zöld darabot is belőle.Viszont utólag elgondolkoztam, hogy vajon rosszul postáztak, és véletlenül került hozzám a másik? Nem tudom. *töri a fejét*



2. Körben még a régi telefonomhoz rendeltünk tokot. Imádtam akkoriban az ilyen füles tokokat, így természetesen muszáj volt egy ilyet beszedreznem:



*Igen, jól látjátok még farka is volt a telefonomnak*

3. Ahogy kaptam egy új telefont, szinte rögtön új tokra is volt szükségem, hiszen képes vagyok tönkretenni kerek két nap leforgása alatt. *nem viccel* Szóval, be kellett szereznem egy új csodát. Kapásból meg is tetszett egy tok, ami ilyen pasztellkékes-zöldes színű volt, rajta pedig madártollak voltak és a közepén egy "Be Free" című felirat volt. Rögtön rohantam apumhoz, hogy nekem ez kell. Olcsó is volt, azt hiszem maxium 500 forint lehetett. 

Remek megfigyelés, ez nem az a tok. A várva várt álom tokom helyet, jött meg ez a cuki absztrakt mintás elefánt. Pár percig dühöngtem magamban, hogy megint elcseszték a rendelésem, de utána lecsillapodtam. Kicsit reménykedtem benne, hogy úgy járok, mint az óránál, de sajnos nem volt ekkora szerencsém. 
 Végül hozzászoktam a kis tokomhoz, de sajnos kerek három hónap után búcsúztam tőle. A toknak a képe kezdett lemállni és állandóan beleakadt valamibe a kiálló része. Nem volt valami tartós tok, de amíg működött addig jó szolgálatot tett. 

4. Következő képen, szerettem volna egy SZTK keretes szemüveget, mert miért ne ha már mindenkinek olyanja van. 200 Forint körül volt, nem sajnáltam rá annyit, gondoltam kipróbálom *habár, így is szemüveges vagyok* (Emellett apum nem értette, hogy minek nekem egy szemüveg, amikor lencsét hordok, de rám hagyta.)
Nos a szemüveg megjött, de nem épp olyan lett, mint amire számítottam. Én szögletes szemüveget rendeltem, ehelyett lekerekített aljút kaptam, ami borzasztóan áll nekem. Emellett sokkal nagyobb volt a lencsés része, mint a képen, ami rajtam ismét katasztrófa. *Jól tippeltek egyszer sem volt rajtam*

5. Mindig is imádtam hajpántot hordani, hiszen nekem különöse jól álltak, már csak a frufrum miatt is. A vintage dolgokért meg egyenesen megőrülök, és a virágos dolgokért is így egyértelmű, hogy ez a darab sem maradhatott ki a rendelésem alól. Tökéletesen "működik", eddig semmi panaszom nem volt rá.

6. És mint ahogy mondtam, imádom a hajpántokat így elengedhetetlen volt, hogy egy "fejkendős hajpántot" is be ne szerezzek. Amikor először megrendeltem a hajpántot, azt hittem, hogy csak fekete-fehér absztrakt minta van rajta, de amikor már a kezembe fogtam rájöttem, hogy valójában zsiráfok vannak rajta *lö a padlón fetrengett a röhögéstől* Mondjuk nem nagyon zavar, nekem így is tetszik. Az egyetlen pici problémám vele, hogy a drót nincs az anyaghoz rögzítve, így néha csúszkál benne.




7. Előre leszögezem, hogy hatalmas minyon mániám van. Annyira, hogy még nyáron képes voltam apával Happy Meal menüt vetetni, mert nekem kellett egy minyon... *Áh, kicsit sem nézett a pultos hülyének, áh dehogy* Szóval, nekem szükségem volt erre a fülhallgatóra is, természetesen. Az ember általában nem vár sokat az ilyenektől, de már egy hónapja használom és még semmi rosszat nem tudok rá mondani! Talán annyit hogy könnyen ki tud esni a füledből, de ha átcseréled a fülesed dugóját egy másik gumira akkor megvan oldva a helyzet. 

8.Ez a hajgumi, lassan több mint egy éve velem van és még sose volt rá panaszom. Iszonyatosan tartós és bírja a strapát, emellett még nagyon édes designja is van! 

9. Apuval két tolltartót is vetettem anno. Az egyik egy virágos volt, pasztell barna alapon - míg a másik egy pasztell zöld. A virágosat használtam kb. 4 hónapig míg végleg feladta a strapát. *Pontosabban a cipzárja adta fel* A zöldre egyenlőre semmi panaszom sincs, pedig nyúzom már azt is egy ideje. Egyetlen hátrányuk a tolltartóknak, hogy kicsike bennük a hely és kevés dolgot lehet bele pakolni - bár szerintem középiskolába teljesen ideálisak. 

10. Mint rajongó, én is imádok nézelődni Ebayen a sok fancucc között, amiket meglehet venni. Általában szoktam is venni, persze csak akkor ha nem horroráron van az adott darab...
Ilyen például ez az album - Konkrétan a VIXX "Boys Record albuma. Nagyon szerettem volna  ezt az albumot *ráadásul akciós volt*, és csak reménykedtem benne, hogy tényleg megjön épségben. Nos, megérkezett és meglepettségemre, csak egy pici gyűrődés volt az album tokján de semmi más bajom nem volt vele. Ráadásul az eladó még ajándék teakóstolót is küldött *Habár valami borzasztó volt, de a szándék a lényeg * 

11. A következő fancucc amit beszereztem, az egy pulcsi volt. Mindenképpen szerettem volna egy ilyet, különösebb oka nincs *vagy lehet hogy van csak nem tudom megmagyarázni* A lényeg az, hogy nagyon szerettem volna egy ilyet, szerettem volna valamit, amivel kifejezhetem a csapat - és a kedvenc tagom iránti tiszteletemet. Sose féltem ilyen darabokban járkálni, sőt inkább büszkeséggel tölthet el, hogy egy olyan pólóban/pulcsiban/nadrágban/sapkában/stb mászkálhatok, amin az ő logójuk van. Én ilyenkor mindig az érzem, hogy a tiszteletemet/szeretetemet fejezem ki irántuk *igaz, eléggé furcsa formában, de na* 
A Pulcsi egyébként szerintem, baromi jól néz ki, emellett nagyon kényelmes, puha anyagból van. Nem a legvastagabb, de nem is a legvékonyabb fajtából való. Egyetlen pici hibája, hogy a feliratok rossz minőségű anyagból vannak, ezért vigyázni kell a mosásnál.

12. A következő és egyben legutolsó dolog a mai listán, az szintén egy Fancucc méghozzá egy táska. Imádom az ilyen fazonú táskákat, ebben pedig még az is a jó, hogy ilyen bazi nagy. Sok mindent lehet bele pakolni, nagy és tágas, plusz van benne pár zseb. Viszont csínján azzal, hogy mennyit teszünk bele. Nekem összesen kétszer szakadt le eddig a füle, mindkétszer iskolában. Egy idő után már megtanultam, hogy jobb a tankönyveimtől kímélni, így csak amikor utazok el valahova, akkor hasznosítom poggyászként, mert arra viszont tökéletes.  





Nos, így a végére mindössze annyit mondanék, hogy remélem elnyerte a tetszéseteket a bejegyzés!^^ Ma még készülök egy DIY poszttal, remélem, hogy nem csúszik át holnapra *próbálja betartani* 
Nektek milyen tapasztalataitok vannak? Szerettek netről rendelni, vagy inkább maradtok a hagyományosnál? 
Copyright © 2016 Everything okey-dokey... , Blogger